Ne higgy el mindent, amit gondolsz

Erdei leckék, 3. rész.

Pár óra ücsörgés után nagyon szokatlan dolog történt: elkezdtem unni a saját gondolataimat. Körülbelül két óránként elindult ugyanaz a mozi, pedig szentül hittem volna, hogy egy egész napra való eredeti gondolattal rendelkezem.

Szentírásként kezelt kérdéseim, problémáim, lehetséges forgatókönyveim felakadt lemezként keringtek körbe-körbe. Lassan összefolytak, mint egy százszor látott mozifilm kockái.

A hétköznapi működésben a gondolatainkat általában különleges, VIP bánásmódban részesítjük. Ha valami megjelenik a fejünkben, pláne erős érzelmi töltetbe csomagolva, hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mintha információ és egyben megkérdőjelezhetetlen utasítás is lenne. „Ezt gondolom, azt érzem, tehát EZ igaz, tehát AZ fontos.” 

Ez elsőre teljesen logikusnak tűnik, hiszen a tudatos gondolkodást tekintjük a legfontosabb információs csatornánknak. Segítségével értelmezzük a tapasztalatainkat, emlékeket kapcsolunk össze, terveket készítünk és döntéseket hozunk. Éppen ezért hajlamosak vagyunk gondolatainkat abszolút igazságként kezelni és vakon követni. 

Ha elég sokáig meg tudjuk figyelni őket, akkor viszont azt vehetjük észre, hogy a gondolkodásnak is van mechanikája. Nem minden gondolat új felismerés. Sőt, a legtöbbjük visszatérő minta, újra megrágott kérdés, bejáratott értelmezés és automatikus forgatókönyv.

Nettó új információt csak kevés gondolat hordoz. 

Késő délelőtt azon kaptam magam, hogy unalmamban elkezdtem megfigyelni, ami a fejemben zajlik. Nem vitattam a gondolatokat, nem küzdöttem velük, csak néztem, ahogy felbukkannak, aztán maguktól elenyésznek. Mint ahogy a szél felkap egy lehullott falevelet, aztán kicsit odébb el is engedi. Az újrajátszott gondolatok kifakultak és erejüket vesztették. Voltaképpen már fogalmam sem volt, hogy mikor és miért is kaptak szentírás státuszt. 

Ezen a ponton pedig az kezdett érdekelni, hogy ha a gondolat sem abszolút érvényű, akkor mi egyéb marad? 

Érdekes volt rádöbbenni, hogy egy pillanatra sincs az ember információs vákuumban. Éppen ellenkezőleg. Elkezdtek megjelenni más jelek, például testi érzetek, egy- egy gondolatra vagy érzékszervi ingerre érkező válaszként. Tágulás az erdő látványától, szűkülés egy korábbi konfliktusra gondolva, vonzódás a virágok illatához, távolodás a hangos zajoktól, könnyedség a madárcsicsergés hallatán, feszülés az éhségemet érezvén.

A gondolatok nem váltak teljesen értéktelenné, csak  elvesztették kizárólagos tekintélyüket. A gondolkodás mint folyamat teljhatalmú információhordozóból lefokozódott egyetlen csatornára a sok közül. Van, amit az elme tud, és olyan is, amit a test érzékel, vagy amit az érzelmek jeleznek. Egyik sem ad teljes képet.

Amikor a gondolati csatorna elveszti monopol helyzetét, és más inputokra is megtanulunk odafigyelni, nagyobb lesz a rendelkezésünkre álló információs tér. Ott lesznek bár a gondolatok, de a testi jelzések, érzelmek is helyet kapnak, és persze a körülmények, a tapasztalataink és mindaz, amit az adott helyzet megkíván. A döntéseink nem feltétlenül lesznek könnyebbek vagy jobbak, de már nem fogja őket egyetlen felakadt lemez diktálni. Ha több mindent tudunk érzékelni, tágabb térből, szabadabban tudunk választani.

Nem érdemes mindent elhinnünk, amit gondolunk.

A megfigyelő állapotot coachingban is gyakoroljuk. Megtanuljuk észrevenni, mi történik a gondolatainkkal, érzelmeinkkel és testi jelzéseinkkel anélkül, hogy az első megjelenő impulzusnak azonnal engedelmeskednünk kellene. Így fokozatosan nagyobb tér nyílhat a választás előtt.

Ha felkeltette a figyelmedet ez a fajta megközelítés, az első konzultáció ingyenes.