FELVÉRTEZVE - A 0-24 PÁNCÉL

Néhány hete a tánciskolában kedves barátomat figyeltem egy nagyon régi tanítványával. Keringőt táncoltak éppen, és a tanítványon látszott, hogy álmában is tudná a lépéseket. Tökéletesen tartotta a ritmust, precíz szögeket minden fordulatnál.

Mégis volt valami furcsa a jelenetben. Az állkapcsa megfeszült, a vállait mereven tartotta. Nem mosolygott, nem élvezte azt, amit ő maga választott, és amibe az évek során ennyi időt és energiát fektetett. Óra után a barátom arról mesélt, hogy ezt rendszeresen tapasztalja: sokan hordoznak magukban egyfajta feszültséget, ami megnehezíti többek között azt is, hogy vezetni lehessen őket (ez alatt a táncban használt vezető - követő dinamikát értem).

Valami - a barátom páncélnak nevezte- megakadályozza a követőket abban, hogy átadják magukat a vezető irányításának és a flow élménynek. Neki is olyan erőt kell néha kifejtenie, hogy elfáradnak a karjai, amikor valójában a mozdulatoknak a test középpontjából kellene áramolniuk.

Azonnal világos volt, hogy milyen páncélról beszél. Nem ítélkezésképpen írom ezt, hanem egy korábbi énem emlékeként. A karrierem nagy részében gyakran én voltam az egyetlen nő a csapatban. Megtanultam, mire van szükség ahhoz, hogy komolyan vegyenek, és komfortosan viseltem ezt a szerepet. Nekem is volt egy páncélom, amely megbízható részemmé vált: kezelte a kihívásokat, kalkulálta a kockázatot, egyben tartotta a struktúrát. Működött, nagyon sikeresen.

Amit sokáig nem tudtam, az az volt, hogy mekkora árat fizetek mindezért. Minden egyes páncél réteg olyan tapasztalatokat és kapcsolódási módokat zárt el előlem, amikről csak halvány elképzelésem, vagy esetleg némi gyerekkori emlékem volt. Például képes voltam határokat húzni szóban, de nem tudtam érezni vagy megtartani őket, így sokszor és sok határom sérült. Intim helyzetekben jelen voltam, mégis részben elérhetetlen. Fizikailag közel, érzelmileg távol. Szinte mindenkivel nyaktól felfelé kapcsolódtam - rendezetten, kompetensen, és közben mégsem igazán mélyen.

Nem is tudtam, hogy létezik egy páncél nélküli, lágyabb regiszter. Pontosabban: el sem tudtam képzelni, hogy biztonságban érezhetném magam benne.

Sokunk már korán megtanulja, hogy a páncél tesz minket sikeressé és ellenállóvá. Így amikor valami nem működik, azt tesszük, amit kézenfekvőnek tűnik - többet gyakorlunk, többet készülünk, felhúzunk még egy réteget.

Amikor a felpáncélozott struktúrák elkezdtek széthullani az életemben, nem maradt más választásom, mint a páncél alá nézni. Amit ott találtam nem gyengeség vagy összeomlás volt, bár eleinte annak érződött. Azt vettem észre, hogy az addig főszerepet játszó részeim hátrébb tudtak lépni anélkül, hogy a nagy egész összeomlott volna. Olyan részeim pedig, akiket évek óta nem érzékeltem, szépen lassan teret nyertek.

Megtanultam kommunikálni a páncéllal ahelyett, hogy legyűrni akarnám vagy hagynám, hogy mindenben ő irányítson. Lépésről lépésre haladva az életem egyre kevesebb aspektusát uralja. Elkezdtem az elemzés helyett inkább arra figyelni, mit érzek, és hosszú évek után újra fel tudtam figyelni a testem jelzéseire.

Ez a páncél levételi folyamat nem követel tőlünk újabb és újabb készséget, nagyobb kompetenciát, vagy még több betanult lépést. Ami szükséges, az egy újfajta - páncéltól független - biztonság megtalálása.

A páncél hűséges. Ezt fontos megértenünk. Jó oka van, hogy felvértezzük vele magunkat, remek munkát végez, biztonságot ad. Csak épp nem tudja, mikor ér véget a munkaidő. Rajtunk marad a vacsoránál, a táncórán és azokban a pillanatokban is, amikor valaki őszintén és mélyen akarna kapcsolódni a páncél mögötti részeinkhez.

Amíg rajtunk van, lehet, hogy olyan élményekkel fizetjük meg az árát, amelyeket saját magunk számára teszünk elérhetetlenné. A tánccal - és minden mással, ami befogadást és mély, kapcsolódó jelenlétet igényel. Nem azért, mert hiányzik belőlünk a képesség, vagy mert bármi baj van velünk, hanem mert a rendszer pontosan azt teszi, amire megtanítottuk.

A feladat nem az, hogy teljesen megszüntessük a páncélt. Hanem az, hogyan tanuljuk meg levenni - és bízni abban, hogy szükség esetén újra fel tudjuk venni.

Ha ez a belső páncél ismerős, és szeretnéd biztonságosabban megérteni, mikor véd és mikor zár el, az online coaching folyamatban ezzel is lehet dolgozni. Az ingyenes konzultáció egy első, nyomásmentes beszélgetés arról, mire lenne most szükséged.