Nézőpont kérdése
Erdei leckék, 2. rész
Órák óta ültem körülbelül ugyanúgy, ugyanaz alatt a fa alatt.
Addigra már kiment belőlem minden nyüzsgő, sürgető impulzus. A kezdeti gondolatáradat lelassult, és belehelyezkedtem abba a különös ritmusba, amit akkor veszünk fel, ha elég sokáig maradunk egy helyben.
Egy ponton aztán arrébb mozdultam, mert a nap már erősen tűzött rám, végül pedig teljesen megfordultam. Hirtelen egészen más látvány tárult elém: nagyobb fák, egy kis tisztás, más minőségű fény. Egy teljesen új táj, amely ezek szerint végig ott volt a hátam mögött. Szinte megdöbbentett: hogy lehet, hogy ezt eddig nem vettem észre?
Egész életünkben sokszor hallottuk, hogy változtassunk nézőpontot, keretezzük át, gondoljuk másképp.
A legtöbben próbálkozunk is, változó sikerrel. Meggyőzzük magunkkal, hogy a dolgok jó oldalát kell nézni, a másik nézőpontját figyelembe venni - és ezzel párhuzamosan levonjuk a következtetést, hogy biztos bennünk van a hiba, ha ez ennyire nehezen megy.
Drámaibb változásokat is tudunk eszközölni: megoldás vagy kiút reményében új munkát, új kapcsolatot keresünk, elköltözünk. Újratervezzük az életünket.
És miközben a változás módját keressük, észrevétlenül egyetlen adott látvány köré rendezzük magunkat: mit jelent ez a karrier, mi az az egyetlenegy lehetőség, hogyan kellene ennek- annak a dolgoknak lennie.
Minél tovább nézünk egy irányba, annál elkerülhetetlenebbnek kezd tűnni. Annyira fókuszálunk egyetlen lehetőségre vagy egyetlen megválaszolatlan kérdésre, hogy a táj többi része teljesen eltűnik.
Velem valami egészen más történt az erdőben. Nem döntöttem el előre, hogy új tájat akarok látni, nem terveztem nagy, drasztikus váltást. Először elmozdult a testem, aztán a látásom, a nézőpontom csak követte őket.
Azt hiszem, alábecsüljük, mennyire másképp gondolkodunk attól függően, hogyan tartjuk magunkat, merre nézünk, és hol helyezkedünk el a térben.
Stressz, bizonytalanság, gyász vagy egy beláthatatlan életszakasz hatására könnyen beszűkül az, hogy mit érzékelünk lehetségesnek. Ez nem hozzáállásbeli hiba, hanem az idegrendszer egyik alapműködése. Csakis a mögöttünk lévő és az előttünk álló útra fókuszálunk. Újrajátsszuk a történteket és próbáljuk kitalálni, mi jön ezután. Eközben a körülöttünk lévő táj elvész a ködben.
Az elmúlt három év nagy részében én is új utat kerestem. Pontosabban: létformát egy olyan új életben, amely időközben teljesen leváltotta a régit. Utólag látom, hogy mindez idő alatt a régi, megszokott pózban tartottam magam. A tekintetem egyetlen pontra- az ismerős útra- szegeződött, és arra vártam, hogy valami majd rajtam kívül rendeződik. Ezen az egyetlen úton kívül minden bizonytalannak tűnt.
Addig ment ez így, amíg végül elfogadtam, hogy a bizonytalan is egy út előre.
Amikor elég hosszú időre abbahagyjuk a bizonytalansággal való küzdelmet, és megengedjük magunknak, hogy ellazultan jelen legyünk, a látómező újra tágulni kezd.
Ez általában nem hirtelen történik, hanem lassan, lépésenként.
Visszatér egy kérdés, amit már rég nem tettünk fel. Egy lehetetlennek tűnő beszélgetés egyszer csak mégis lehetségessé válik. Néha pedig halkan megszólal bennünk egy rész, amely régóta hallgatott. Felbukkan egy régi érdeklődés - valami, amit valaha- mielőtt a sok teher komolytalannak vagy fölöslegesnek ítélte volna- szerettünk csinálni. Tánc, kertészkedés, vagy egyéb hobbi.
Akár az is megtörténhet, hogy megjelenik annak az érzése, hogy talán nem nekünk kell mindent menedzselni. Akár azt is megengedjük, hogy néhány dolog nélkülünk alakuljon tovább.
Ezek a gondolatok nem abban a pillanatban keletkeznek. Mindig is ott voltak, csak azon a kereten kívül, amelyet addig tartottunk.
Az erdei lecke nem az volt, hogy új erdőre, hosszabb sétára vagy kitartóbb keresésre van szükségem.
Arra volt szükségem, hogy megforduljak. Nem tudatos döntésként, nem mentális gyakorlatként. Fizikailag mozdultam el, és egy másik helyzetből néztem rá ugyanarra. Ennek köszönhetően kitágult az addig ismert kis erdei világ, megváltoztak az arányok. Ami addig a minden volt, kisebb lett. Ami láthatatlan volt, előtérbe lépett. Elmozdult a fókusz.
A nézőpontváltáshoz néha ennyi is elég: egy apró elmozdulás a megszokott felől az ismeretlen irányába.
Ha szeretnél rálátni arra, hol szűkült be a saját nézőpontod, és hogyan tudnál nagyobb mozgásteret teremteni, a coaching folyamatban ezzel is lehet dolgozni. Az ingyenes konzultáción röviden átbeszéljük, mivel érkezel, és hogy a coaching megfelelő keret lehet-e számodra.
