Hogyan dolgozunk az aktivált idegrendszerrel

Ez az írás a polivagális elméletről szóló sorozat harmadik része. Az első bejegyzésben az állandó stresszről, a másodikban pedig az interocepcióról és az aktiváció észrevételéről írtam.

Az előző bejegyzés végén azt ígértem, hogy arról írok majd, hogyan lehet az aktivációval dolgozni ahelyett, hogy automatikusan elkerülnénk, és mit jelent az, amikor egy idegrendszeri ciklus befejeződhet.

Sok félreértés már ott kezdődik, hogy mit nevezünk szabályozásnak. Gyakran azt hisszük, akkor vagyunk jól szabályozottak, ha nyugodtak, kedvesek, összeszedettek és higgadtak maradunk, nem látszik rajtunk semmi és nem mozdul meg bennünk túl sok energia.

Az idegrendszeri aktiváció válasz valamire, amit a test érzékel és amihez viszonyulnia kell. Ez lehet egy túl gyorsan lenyelt mondat, sürgetés, kiszolgáltatottság, több elvárás, mint amennyi belefér.

Általában kívül még semmi látványos nem történik, de a test már felkészül a fenyegetésre. Az állkapocs összezár, a váll megemelkedik, és a pulzus is felgyorsul, a gondolatokkal együtt. Valami bennünk már készül válaszolni, magyarázni, vagy éppen menekülni.

Ez az aktiváció nem feltétlenül baj. Sokszor éppen az élő, válaszolni képes részünk jelenik meg benne - az a rész, amelyik érzékeli, hogy valami túl sok. A gond az, hogy nem ismerjük fel időben, vagy éppen nagyon gyorsan meg akarjuk szüntetni.

A SZABÁLYOZOTTSÁG NEM EGYENLŐ A LENYUGVÁSSAL

A szabályozásról könnyű úgy beszélni, mintha annak mindig a nyugalom lenne a célja. Vegyél mély levegőt, lassíts, nyugodj meg, gondold át, ne reagálj túl gyorsan. Ezek bizonyos helyzetekben hasznosak lehetnek. Vannak pillanatok, amikor valóban arra van szükség, hogy ne sodródjunk tovább az aktivációval, hanem hogy el tudjunk távolodni az eseményektől.

De ha minden aktivációra az a válaszunk, hogy le kell nyugtatni, könnyen összekeverjük a szabályozást az elfojtással. A test mozgósítana, mi pedig azonnal visszafogjuk. Megjelenne a harag, mi pedig rögtön empátiával, racionalitással vagy önfegyelemmel fedjük le, mert azt tanultuk, hogy a jó működés csendes, kontrollált és kellemes mások számára.

A szabályozottság rugalmasságot jelent: azt a képességet, hogy tudunk mozdulni az állapotok között. Tudunk aktiválódni, amikor válaszra van szükség, és tudunk visszatérni, amikor a hullám átment rajtunk. Tudunk érezni anélkül, hogy az érzés teljesen átvenné az irányítást, és tudunk cselekedni anélkül, hogy pusztán a feszültségből reagálnánk.

Egy szabályozott rendszer nem mindig lágy. Néha határozott és gyors, képes nemet mondani. A különbség nem az, hogy van-e benne energia, hanem hogy van-e elég jelenlét. A jelenlét teszi lehetővé, hogy az energia ne vakon, kontrollálatlanul működjön.

MILYEN LEHET AZ AKTÍV SZABÁLYOZÁS?

Mivel az aktiváció mobilizált energia, legtöbbször nem fog segíteni a lótusz ülés és a békés légzés. A testnek ilyenkor mozgás kell egy olyan biztonságos csatornán keresztül, ahol a már jelen lévő energia formát kaphat.

Ez lehet gyors séta, futás, a tenyér nyomása az asztalon, a karok megfeszítése és kiengedése. Lehet az, hogy hangosan kimondunk egy mondatot egyedül, amit a helyzetben még nem tudtunk kimondani. Vagy leírjuk a választ, amit nem fogunk elküldeni. Az rengeteget segíthet, ha felállunk abból a testhelyzetből, amelyben már percek óta fagyottan próbálunk okosak és összeszedettek maradni.

Ezekben a mozdulatokban a test megtapasztalhatja, hogy nem kell jégbe fagyva tartania a feszítő helyzetet. Amikor próbálja tartani, de már nem bírja, a helyzet kontrollvesztésbe fordul.

A haraggal ugyanez a helyzet. A harag nem feltétlenül romboló, sokszor határenergia: azt jelzi, hogy valami számít. Ha ettől megijedünk, és azonnal megpróbáljuk civilizáltabb érzéssé alakítani, elveszíthetjük az általa hordozott értékes információt.

MI CSAK SZABÁLYOZÁSNAK TŰNIK?

Sok cselekvés valójában inkább megszakítás. Például amikor túl gyorsan megnyugtatjuk magunkat, vagy azonnal racionalizáljuk a helyzetet, az érzéseinktől szépen lassan eltávolodva.

A tevés-vevés is lehet álruhába bújt aktiváció. Válaszolok még néhány üzenetre, rendet teszek, megoldom - készenléti állapotban maradok kompetencia címszó alatt. Ugyanígy a kedvesség is lehet valódi kapcsolódás, de lehet lefagyás jó modorral körítve. Lehetek tényleg nagylelkű, vagy csak egyszerűen nem férek hozzá a saját határaimhoz.

Ezért nem elég a viselkedést pusztán kívülről megfigyelni. Sokkal fontosabb az, hogy belül mi történik közben: tágulok vagy szűkülök? Választom a cselekvésemet vagy csak bekapcsolt az automatizált működés?

AMIKOR AZ AKTIVÁCIÓ KIMARAD

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy nálam sokáig szinte kimaradt az aktiváció. Nyomás vagy fenyegetés hatására nagyon gyorsan jutottam el hányingerig és lefagyásig. Kívülről ez nem is látszott, viszont folyton azt éreztem, hogy elárulom magam. Nem volt hozzáférésem az aktiváció energiájához, amely engedte volna az elmozdulást.

Ez sok embernél megtörténik, különösen akkor, ha korábban az aktiváció nem volt biztonságos. Már gyerekkorban megtapasztalhatjuk, hogy haragot és a tiltakozást sokszor büntetés követi. A kedvesség vagy a láthatatlanná válás sokszor az egyetlen biztonságos stratégia. Ilyenkor a rendszer megtanulja, hogy a mobilizációt jobb gyorsan lekapcsolni, ne legyen baj belőle.

Csakhogy az el nem indult vagy félbeszakított ciklus nem tűnik el magától. Sokszor visszamaradnak belőle az ismétlődő gondolatok, a feszültség a testben, a kimerültség.

Krónikus stressz hatására ez különösen könnyen válik alapállapottá. Szépen lassan összeadódik a sok apró megszakítás és elfojtás? a lenyelt nemek és a túl gyorsan vállalt igenek.

AMIKOR AZ AKTIVÁCIÓS CIKLUS BEFEJEZŐDHET

Egy idegrendszeri ciklus befejeződése nem mindig látványos. Nincs nagy katarzis, sírás, mély felismerések. Néha csak annyi történik, hogy a test ellazul, elenged. Felsóhajtunk, elmúlik a hasgörcs, végre meghozunk egy régóta halogatott döntést.

Befejezett ciklusnál a test nem marad félbeszakított készenléti állapotban. A hullám végigmegy, az energia valamilyen formát kap. Így a szervezet azt érzékeli, hogy történt valamiféle helyzetre adott válasz.

Ez fontos különbség. Lehet futni, lélegezni, írni és meditálni, de ha közben újra és újra igent mondunk arra, amire a testünk már rég nemet mondott, akkor a feszültség nem fog múlni, hiszen a rendszer nem kapott valóságos választ.

HOGYAN DOLGOZHATUNK EZZEL COACHINGBAN?

Coachingban számomra ezért nem az az első kérdés, hogyan tudnánk minél gyorsabban megnyugodni. Először megvizsgáljuk, milyen állapotból működünk, és milyen biztonságos, valóságos mozdulat hozhat vissza több választási lehetőséget.

Ez lassú figyelmet kér. Észrevesszük, mikor jelenik meg az aktiváció. Megfigyeljük, hogyan szoktuk megszakítani. Követjük, hogy mi történik a testben, mielőtt a fejünk már kész magyarázatot gyártana. Különbséget teszünk aközött, amikor valóban nyugalomra van szükségünk, és aközött, amikor a nyugalomnak nevezett állapot valójában lekapcsolás.

Tökéletesen szabályozott emberekké nagy valószínűséggel nem tudunk válni. A cél az, hogy fokozatosan visszatanuljuk a testi állapotaink felismerését. Ha kapcsolatban maradunk velük, az érzéseink nem fognak többé teljesen elsodorni, de nem is fogjuk őket állandóan elhallgattatni.

Ha szeretnéd jobban rálátni arra, hogy nálad hogyan jelenik meg a stressz, az aktiváció vagy a lekapcsolás, a coaching folyamatban ezzel is lehet dolgozni. Az ingyenes konzultáción röviden átbeszéljük, mivel érkezel, és hogy a coaching megfelelő keret lehet-e számodra.