POLIVAGÁLIS ELMÉLET A GYAKORLATBAN

Ez az írás az előző bejegyzés folytatása: Az állandó stressz mint mindennapos norma, polivagális szemszögből.

Ebben ígértem konkrét példákat arról, hogy hogyan használom a polivagális elméletet. Meglepő módon a legnehezebb és legfontosabb rész jóval bármilyen technika előtt kezdődik.

ÉSZREVÉTEL

Az aktiváció észrevétele nem azért nehéz, mert az emberek nem elég tudatosak vagy intelligensek, hanem mert a modern élet aktívan eltávolít bennünket a testünktől. Gondolkodás, tervezés, görgetés, fogyasztás. Még a pihenés is gyakran kognitív vagy disszociatív. Ritkán kapunk teret arra, hogy elég ideig a testi érzeteinknél maradjunk, vagyis hogy valóban érzékeljük, mi történik bennünk.

Idővel a gondolkodás menedékké válik az érzetek elől. Nyaktól felfelé élünk: megoldunk, magyarázunk, értelmezünk. A polivagális munka azonban nem a belátás szintjén történik. Hanem a megélt tapasztalatban. Az idegrendszer nem fogalmakban beszél. Lélegzetben, izomtónusban, impulzusokban, hőben, nyomásban, összehúzódásban és oldódásban.

INTEROCEPCIÓ ÚJRAÉPÍTÉSE

Ezért az első dolog, amit tanítok (másokkal és saját magammal is), nem a szabályozás. Hanem az interocepció és az érzetek iránti tolerancia újraépítése. Visszahozzuk azt a képességet, hogy érezzük, mi történik a testben anélkül, hogy azonnal meg akarnánk javítani, felülírni vagy elterelni róla a figyelmünket.

Csak ezután válnak láthatóvá az egyéni mintázatok. Az egyik ilyen mintám például az volt, hogy szinte teljesen kihagytam az aktivációt. A nyomás vagy fenyegetés érzéséből nagyon gyorsan jutottam el hányingerig és lefagyásig. Kívülről ez hirtelen összeomlásnak tűnt. Amikor azonban lelassítottam, és elkezdtem pontosabban követni a testem jelzéseit, láthatóvá vált, mi hiányzik: a mobilizáció. Az energia. A harag. A ciklusnak az a része, amely azt mondja: nem, elég, állj.

AKTIVÁCIÓ

Itt kérdőjelezi meg gyakran a polivagális elmélet a megszokott feltételezéseinket. Sokan azt gondolják, hogy a szabályozottság egyenlő a nyugalommal. Pedig a harag, a mobilizáció és az energia nem a diszreguláció jelei. Hanem egy olyan idegrendszeré, amely védeni és reagálni próbál.

Probléma akkor van, amikor az aktiváció nem fejeződhet be: amikor elnyomjuk, megkerüljük, vagy azonnal lekapcsoljuk.

Amikor elkezdtem korábban érzékelni az aktivációt, és hagytam, hogy átmozogjon rajtam ahelyett, hogy rögtön összeomlásba váltott volna, az egész folyamat íve megváltozott. A stressz továbbra is megjelent, de kevésbé eszkalálódott. A lekapcsolás kevésbé lett hirtelen. Az idegrendszernek több mozgástere lett.

KRÓNIKUS STRESSZ

Ez a krónikus stressz összefüggésében még hangsúlyosabb. A hosszú távú stressz ritkán látványos. Inkább finom, állandó és ismerős. Mivel nem csúcsosodik ki, gyakran észrevétlen marad. Idővel azonban éppen ez az állandóság bontja le a szabályozást. A test folyamatos készenlétben marad annyira, hogy az aktiváció háttérzajjá válik, majd megjelenik a kimerültség vagy az érzéketlenség.

A polivagális munka- legalábbis ahogyan én gyakorlom- nem a stressz megszüntetéséről vagy az állandó szabályozottságról szól. Hanem arról, hogy korábban és őszintébben érzékeljük, milyen állapotban vagyunk, és visszaállítsuk a mozgást ott, ahol régóta beragadt.

AMI EZUTÁN JÖN

Egyelőre az üzenet az, hogy többet próbáljunk meg érezni, nem pedig hogy többet tegyünk. Vegyük észre, mikor mobilizálódik a rendszer, mikor húzódik vissza, és mikor van elég biztonság ahhoz, hogy megnyugodjon.

A következő bejegyzésben azt járom körül, hogyan lehet az aktivációval dolgozni ahelyett, hogy elkerülnénk, és mit jelent hagyni, hogy egy idegrendszeri ciklus valóban befejeződhessen.

Ha te is sokszor csak utólag veszed észre, mennyire feszült, kimerült vagy lekapcsolt állapotban voltál, a coaching folyamatban ezzel is lehet dolgozni. Az ingyenes konzultáción röviden átbeszéljük, mivel érkezel - és hogy a coaching megfelelő keret lehet-e számodra.